2015. február 16., hétfő

Shibori rózsával

Jó ideje már, hogy én és a shibori selyem szerelembe estünk. Csakhogy részemről olyan nagy a rajongás, hogy szinte félve nyúlok hozzá még mindig, annyira elbűvöl, hogy folyamatosan attól félek, a nem megfelelően választott díszítéssel elrontom.

A távolról csodálós állapot persze nem akadályoz abban, hogy egész impozáns készleteket halmozzak fel festett szalagokból. Ez a szivárványos kavalkádból az egyszerűségével kitűnő szürke-bézs selyem az egyik kedvencem, hetekig nézegettem, szeretgettem  és fejben, papíron terveztem a leginkább hozzá illő dizájnt.

Hogy őszinte legyek, magam sem értettem, a rajzfüzetembe hogyan került ez a provance-i hatású rózsa a sok négyzet, rombusz és háló közé, amit eredetileg elképzeltem, de egyszer csak ott volt, és valami kubista ihletésű modern ékszer helyett elkészült egy kissé ellentmondásos karkötő, amiben a romantikus formát a nagyon is modern, ipari hatású színvilág ellenpontozza. Avagy a költő ezzel azt akarta mondani, hogy maga sem tudja mit akart... De sebaj, jó sokat vettem ebből a shiboriból, még akár egy  egyértelmű darab is kikerülhet a kezem alól.

(Update: Édesanyám meglátta a karkötőt és egyből megfejtette a minta rejtélyét. Emlékei szerint gyerekkoromban minden létező kézimunka-újságot meg kellett venni, amiben ehhez hasonló rózsák voltak. És tényleg. Annak a megfejtése viszont már komoly agyturkászi feladat lehet, hogy ha lakberendezni támad kedvem, miért kerülöm messzire ezt a stílust. Az élet nagy kérdései, amire néha a skizofrénia válaszol...)