5 nap, 5 ékszer. Harmadik nap: gyöngyhorgolás

A kézimunka szeretetét édesanyámtól tanultam. Ha leül pihenni, azonnal valamilyen tűt vesz a kezébe. A kötést és a különféle hímzésfajtákat meg is tanultam tőle, de a horgolótű örök ellenségem maradt. Talán azért, mert gyerekkoromban még túl nagy választék nem volt színes horgolócérnákból, a csipke hagyományos színe pedig a számomra akkor kicsit unalmasnak tűnő fehér és árnyalatai.

Ebből a horgolást teljes egészében nélkülöző állapotomból billentett ki a gyöngyhorgolás felfedezése. Az az egy darab láncszem, aminek az elkészítése valahogy mégis rám ragadt otthon, éppen elég ahhoz, hogy gyöngyhurkákat készítsek a szivárvány minden színében.

Önálló ékszerként nem igazán tetszik, és mivel nem készítek olyan ékszereket, amit magam nem viselnék, ezért inkább kiegészítőkhöz, láncokhoz, karkötőkhöz használom a hurkákat. A legtöbb ötletet és inspirációt egy francia hölgy, Peetje munkáiból merítettem. Sajnos a blogjából egy árva szót sem értek, de megfogott a munkáiból áradó finom elegancia és rafinált egyszerűség. Gyanús, hogy a francia nők már így születnek, én csak igyekszem eltanulni.

(Fotók: Nagy Judit)

Ezekbe a színátmenetes horgolásokba nagyon beleszerettem. Mivel általában 2-3 szín kombinációjával készítem az ékszereimet, ezek a láncok szépen illenek a medálokhoz, nem bontják meg a kompozíció egységét.

5 nap, 5 ékszer. Második nap: RAW

Azaz right angle weave, magyar neve ismeretlen, de azt hiszem, annyira nem is érdekes. Az már annál inkább, hogy ezzel a technikával lehet a legszebb romantikus ékszereket előállítani. Elsőre végtelenül egyszerű, négy gyöngyszemből álló kis köröket kapcsolunk egymásba. Aztán persze bonyolódik a dolog a variációkkal: méret, forma, szemszám.

Rengeteg olyan szerencsés gyöngyfűző van, akinek kiváló érzéke van a térbeli geometriához. Nos, én nem tartozom közéjük, ezért ezt a technikát képtelen lennék más gyöngyfűzők mintái nélkül alkalmazni, hiába a rajongásom. De szerencsére sokan vannak, akik mesterfokon képesek tervezni, így nem valószínű, hogy minták nélkül maradnék.

Ebben a műfajban egy német gyermekorvos, Sabine Lippert a kedvencem. Gyönyörű, művészi precizitással felépített, szinte mérnöki remekműnek számító ékszereket készít. Minden darab mozgalmas, látványos, színek és formák orgiája. A színvilága számomra kicsit túl mozgalmas is, ezért rendszerint visszafogottabb kompozíciókat készítek a mintái alapján.

Mivel valamennyi eddig megjelent könyve szép rendben ott sorakozik a polcomon, ha romantikus, elegáns ékszert szeretnék, szinte automatikusan ezekhez nyúlok, akárcsak akkor, ha alkalmi viseletre vagy esküvői kiegészítőre van szükség.

Sajnos a tervező nem nagyon takarékoskodik az anyaggal, egy-egy bonyolultabb darab anyagszükségletének megvásárlása földöntúli mosolyt csal az általam ismert gyöngyboltosok arcára, de az eredmény megéri a ráfordítást.

(Fotó: Nagy Judit)

(Fotó: Csík Orsolya)

És egy saját tervezés a Sabine munkáiból tanult technikával.

5 nap, 5 ékszer. A Facebook kihívás első napja: Peyote

Általában nem rajongok a lánclevelekért, biztos vannak páran az ismerőseim között, akik még élénken emlékeznek azokra az időkre, mikor egy-egy ilyen kéretlen kísérletet Kiszel Tünde videókkal háláltam meg. De ez most más. Kis hazánkat is elérte az a kezdeményezés, ami valahol az ócán túlpartján indult, és a célja a gyöngyfűzés és a hobbi művelőinek népszerűsítése.

Én is megkaptam a felkérést Csukásné Egresi Szilviától, akinek a munkáit nagyra becsülöm és szeretem. Az ő finom színei és romantikus hímzései adták többek között az inspirációt arra, hogy magam is kipróbáljam a gyöngyhímzést.

Úgy döntöttem, hogy az öt nap alatt bemutatom azokat a technikákat és alkotókat, akik a leginkább inspiráltak, mióta találkoztam ezzel a hobbival. Úgy is mondhatjuk, hogy ez lesz az irigységem naplója, mert hát rendszerint meglátok valami szépet, és addig nézem irigyen, amíg meg nem születik bennem a gondolat: én is akarom, ide vele!

Az első technika, amit szeretnék itt bemutatni, a peyote. Alap fűzés, a kezdő gyöngyfűzők számára elsők között ajánlott az elsajátítása. Nekem a geometrikus felépítése és szögletessége miatt először nem volt igazán szimpatikus. Először. Csakhogy egyszer netes bogarászás közben megtaláltam Diane Fitzgerald Shaped Beadwork című könyvét, ami azonnal megváltoztatta a véleményem a technikáról. Azonnal tudtam, hogy addig nem nyugszom, amíg meg nem tanulom elkészíteni ezeket a varázslatos, ezüst filigrán ékszerekre emlékeztető apró mesterműveket.

A könyv és alkotója máig a kedvenceim közé tartozik, időről időre előkerül és használom a módszereit akár önállóan, akár más technikákkal kombinálva. Számomra örök szerelem és klasszikus egyszerűség. Íme a kedvencem és néhány más munkám is ízelítőül.

Fun fact: a 3D hatás fokozása érdekében a gyöngyök belsejébe apróra vágott folpack került tömőanyagként. Az apróra vágott folpackból még mindig őrzök darabokat a szőnyegben. Az én ökológiai lábnyomom ilyen és kész.

(A fotókat Nagy Judit készítette)

Egy mindkét oldalán használható medál. A fémgombok a kedvenceim. Mindenki adja nekem a feleslegessé vált szép gombjait!

Modern, nagyon zöld és feltűnő. Egy szabálytalan műanyag fánkot öltöztettem peyote-ba.

Spring Floral

Kezdetben volt a gyöngy. Ahogy mindenki ismeri: gömbölyded színes golyó, a közepén lyukkal. A szín és méret változó, de a forma állandó. A kihívás abban van, hogy ezeket a kis lyukas golyókat hogyan illesztjük egymás mellé, hogyan hozunk létre belőle egyre bonyolultabb és bonyolultabb formákat.

Nem igazán tudom, hogy mikor kezdett világméretű járványként terjedni a gyöngyfűzés, mint hobbi. Én valamikor a 2000-es évek közepén kezdtem ismerkedni a dologgal. Az első, amin a kezdeti felfedező-utam során meglepődtem, az volt, hogy mekkora különbségek vannak gyöngy és gyöngy között, milyen meglepően széles a skála. Aztán ahogy engem is beszippantott ez a világ, arra is rájöttem, hogy a sokféle kultúrában jelen lévő cicomázási hagyományból valamikor lett egy globális "iparág" annak minden általános sajátosságával. Ráadásul állandóan megújuló, fejlődő, pezsgő élet van ezen a piacon. Akárcsak régen a kisközösségekben, itt is ellesik egymástól a fortélyokat a közösség tagjai, csakhogy a falu helyett az egész világ rendelkezésünkre áll, ha akarjuk... Vannak trendek, divatok, a nagy közösségi találkozóhelyeket figyelve látható, ahogy egy-egy újdonság megjelenik és divathullámként terjed. Még a magunk "divatlapjai" is megvannak, akik a trendeket igyekeznek követni és gyakran diktálni is.

Ahogy az évek során nőtt ennek az elfoglaltságnak a népszerűsége, úgy nőtt a piac is. És néhány éve megjelent egy olyan attitűd, amitől kezdetben kicsit idegenkedtem, és még most sem vagyok biztos abban, hogy igazán szeretem. A gyártók kezdték megelégelni, hogy a változatosságot a színek, méret és a minőség jelenti az alapformákon belül. Hisz ezzel kevésbé tudják növelni az eladásaikat, így egyszer csak betört a gyöngypiacra az innováció. Elképesztő sebességgel jelennek meg új és újabb formák: piramis, gúla, szirom, karika, tile, pellet, superduo, pinch... Lassan már külön szótárunk lesz csak a rendeléshez.

Semmi bajom a változatossággal, sőt, minden piacnak jót tesz a verseny. Az ambivalens érzéseimet az okozza, hogy sosem szerettem, ha manipulálni akarnak, mindig fenntartásokkal fogadom az olyan újításokat, amiről úgy érzem, nem csak kiszolgálja az igényeket, hanem fő célja azok gerjesztése.

Jó, jó, tudom, még mindig csak gyöngyökről beszélek :-) Szóval idegenkedem, de aztán néhány hete egy gyönyörű bordó szín megtörte az ellenállásomat, megvettem életem első superduo gyöngyeit, mert az a szín egyszerűen kellett és kész. Ráadásul az egyik közösségi csoportban épp előkerült egy minta is, és mint a gyerekek, megkívántuk egymástól.

Elkészült tehát egy rakás ékszerem, meglepően kevés - összesen két csomag - kétlyukú gyöngyből. A mintát és az ihletet köszönöm szépen Bogdán Eszternek! Az elkészült ékszerek tetszenek, ráadásul nagyon egyszerű volt a munka. Talán túl egyszerű is, kicsit olyan érzés volt dolgozni ezekkel a gyöngyökkel, mint levesporral főzni. Hm, barátkozni lehet, de nem ezek lesznek a kedvenceim, már látom.

Shibori Twighlight II.

Folytatom a shibori selyem megszelídítésére tett erőfeszítéseimet, most egy pár fülbevaló formájában, amit az első shibori munkámhoz készítettem. És persze mint mindig, itt is egyik kihívás követi a másikat. Most épp az egyformaság problémája. Az erre adott tökéletes válaszom még várat magára, de egy ilyen spontán, kesze-kusza dizájnnál ennyi eltérés talán még elmegy.